Teljesen off topic, de azért mégis rólam szól :-)
A régmúltban kezdeném, bár idejét sem tudom, hogy mikor álltam utoljára sílécen. Azt tudom, hogy gyerekkoromban jártunk síelni, de ennek már több, mint 20 éve. Azóta nem igen szeretem a teleket, hidegek, vizesek, stb...
Nóri már régóta mondogatja, hogy el kéne mennünk síelni, mert Ő annyira szeret, és hogy már mióta együtt vagyunk nem is volt. Ezidáig az Ironman felkészülés miatt, ugye, hogy le ne sérüljek, nem mertem kockáztatni, de idén már úgy voltam vele, hogy muszáj. Ezért, mikor felvetődött a sítábor kérdés, szinte egyből ugrottam rá.
Beszereztünk mindenféle cuccot, szóval készen álltam a próbára. Barátom hívott, hogy visznek egy kezdő csoportot Niederalpl-ra, és menjek, tanuljak meg sítáborig csúszni, hogy ott már élvezhessem. Persze, hogy mentem! És milyen jól tettem!
Hajnali indulás után, már f9-re kint voltunk a síterepen. 9-kor nyitottak a liftek, addig még pont volt időnk átöltözni.
Kezdetnek csatlakoztam a 0-ról indulókhoz. Szépen az alapoktól elkezdték oktatni a sízés rejtelmeit. Az első pár csúszás után éreztem, hogy nem lesz itt gond. A bevállalással eddig sem volt, mert egy pár évvel ezelőtt ráállítottak egy snowboardra, és azzal is elindultam amerre vitt, csak persze a megállás, meg a kanyarodás volt érdekes. Ezt általában eséssel oldottam meg, mint legkönnyebb út.
Ez most máshogy volt. Nem estem. Éreztem, hogy egész jó. f12-kor pihenőt intettek, és bement a csoport, én meg magamra maradtam. Persze hívogattak a lejtők, mert ebből a csoportból csak nálam volt bérlet a felvonókra :-)
Egy kis morfondírozás - és egyedül csúszkálás a bébi pályán - után, elindultam a következő nehézségű lejtő felé. Gondoltam csak lejutok valahogy. Az eleje egész kellemes volt, majd jött egy bukkanó, és utána a meredély. Ott egy kicsit dobogott a szívem, de sikeresen abszolváltam a feladatot. Itt aztán jött a következő feladat, megtanulni felszállni a csákányos felvonóra. Megnéztem pár próbálkozót, és én is feljutottam elsőre.
Mikor felértem, épp összefutottam a haverjaimmal, akik invitáltak a hegy tetejére. Nekem sem kellett több, persze, hogy mentem velük. A feladat adott volt. Le kellett jutni a hegy tetejéről bármi áron. Javasolták először a lankásabb utat, aminek a vége azért eléggé meredek volt az akkori szintemnek, de vakmerően csúsztam, gondoltam max. elesem. Át is értünk a másik felvonóhoz, ami felvitt az erdei pályára. Ez egy elég húzós lejtővel indult, amin kicsit meg-meg akadtam, aztán az aljától már egészen kellemes volt.
A nap végére belejöttem, mert ezt a hegyet még megmásztuk párszor. Készült is egy kis videó róla. Érdemes megnézni, mert párszor jót lehet röhögni rajtam :-)
Este, még vacsi után gondoltunk egyet, és kimentünk a sífutó cuccainkkal. Szakadt a hó, és süvített a szél. A pályák itt nincsenek kivilágítva, és kijelölt sífutó pálya sincs, ezért az egyik lankásabb pályán indultunk el. Hogy tudjuk merre megyünk, a felvonó alatt ereszkedtünk le. Na ez nem ennyire egyszerű sífutó lécekkel, mert azzal kb egyenesen lehet haladni, de fékezni kb esélytelen. Estünk, keltünk, hófalba, bokorba mentünk. A meredek részeken gatyaféken nyomtuk. Leértünk az aljára, és akkor jött, hogy itt fel is kel jussunk. Ez ugye egy sípálya, szóval van lejtése. Még az alján nekivetkőztünk, mert tudtuk, hogy ez kemény lesz. Addigra már leesett kb 15 centi friss hó, ami nem segítette haladásunkat. Nekiveselkedtünk, és szépen haladtunk felfelé, igencsak lihegve. Mire felértünk, mindenünkről folyt a víz. A forró tusolás eszméletlenül jól esett. Nem értem miért, de nagyon hamar elaludtam aznap.
Vasárnap reggeltől ismét csúsztunk, ekkor már csak a nagy pályákon, bevállalósan. Erről is lesz videó ;-)
A szlogen: max elesünk...
Utolsó kommentek