Az elmúlt hét a síelésről szólt. Elutaztunk Franciao.-ba, a La Norma síterepre. Egyetemi szervezés volt, így busszal mentünk. Na ez a része felejthető, az oda-vissza útra értve. Elég csak annyit mondanom szerintem, hogy 19 órát ültünk a buszon.

Csak egy kicsit vártunk, hogy végre megérkezzünk. Aludtunk egyet (ezt már ágyban), és másnap kezdődött a móka.

Nekem ez teljesen új világ volt. Bent a hegyek között terült el az apartmanházakból álló kis sífalu. Igen hangulatos faházai és a mesés táj teljesen elragadott. 

Első 2 napban végig a "tanuló" csoporttal tartottam. Azért tettem idézőjelbe, mert közülük én voltam a legkezdőbb. Számomra a legjobb érzés az volt, hogy bármerre is mentek, én is velük tartottam, nem tudtak lerázni ;-) . Tudni kell, hogy itt Fr.o.-ban a pályák nehézségének a megítélése is más, mint mondjuk Ausztriában. Az itten piros pályák Ausztriában már feketének számítanak. A Franciák csak azokra teszik ki a fekete pálya jelzést, amik vagy olyan buckásak és meredekek, hogy a ratrak sem megy rajtuk, vagy olyan meredek, hogy kezelik, de ha elesnél, akkor kb. 100m csúszás után van esélyed arra, hogy lelassulj...

Szóval a második napon megkínáltak a buckás verzióval :-) Mit ne mondjak, kellemes volt. Még melegem is volt a -12-ben. De lementem rajta. Nem elsőként, de nem is utolsóként. Ezek után úgy éreztem, hogy nincs lehetetlen. 

Persze az egy hét alatt, bejártuk az egész pályarendszer minden zegét zugát, sőt a pályán kívüli részeket is. A hét vége felé szinte már jobban kedveltük a freeride terepeket, mint a pályákat. Olyan gyönyörű volt a friss hóban menni. Tudtad, hogyha el is esnél, akkor max. az 1m-es hóban csapódhatsz, ami viszont nem volt kemény. Szóval lehetett menni bátran. Az egyik nap pár társunkkal bementünk egy általunk katlannak elnevezett hasadékba, ami az elején még egész széles volt, aztán folyamatosan szűkült, így a kanyarok is egyre élesebbek lettek. Ezt is élveztük nagyon.

Sajnos Nórinak a sípcsontja a második napon megfájdult, és eléggé érzékennyé vált ezáltal, de szerencsére nem lett rosszabb, sőt az egyik nap bementünk egy helyi síboltba, ahol kaptunk tanácsokat is, amitől még jobban tudta terhelni a lábát. 

Persze én is megfáztam, így az egyik napot csak lightosan csúszkálós, fényképezősre vettük. Szerencsére szikrázó napsütés volt aznap, viszont eléggé hideg.

Az utolsó napokban a faluban (1350m) -12, a hegy közepénél (2000m) -16, a hegy tetején (2750m) -19 fok volt. Ugye nem kell ecsetelnem, hogy mikor ilyen hidegben száguldasz, az milyen érzés... Konkrétan a full face maszk ráfagyott az arcomra, és összefagyott a kabátommal, a kesztyű ráfagyott a kezemre (volt amikor a felvonó kapaszkodójához), és megmerevedett. Ennek ellenére csodálatos volt. A hegy egyik oldala napos, míg a másik kicsit árnyékos volt, ezért arra nem is sokszor mentünk át.

Naponta olyan 60-70 km-t csúsztunk. Már a végén jöttem rá, hogy mérhetném az endomondo-val a dolgokat. Az első alkalommal lemerült, a második alkalommal sikeresen végig mérte. Ezen a napon volt olyan, hogy 70 km/h fölött csúsztam. Visszagondolva, volt olyan nap, amikor ennél többel is mentem...

Összességében nagyon jó volt, és szeretnék idén még egyszer elmenni egy hosszú hétvégére valahova síelni Nórival.

Terveztem, hogy a síelés vége felé valamelyik nap felfutok a hegy csúcsára, de mivel eléggé megfáztam, nem mertem megkockáztatni. Jó lett volna pedig :-(( Majd máskor talán sikerül.