Nagy várakozással indultunk el Siófokra, hogy végre elkezdődhessen a 4 napos őrület. A hotelhez érve, már sürgő-forgó emberek voltak mindenfelé. Mi is körbenéztünk, majd megkezdtem a beöltözést. Nem nagyon lehetett kiszámítani az időjárást, mert hol esett, hol előbújt a nap. Mire sikerült felöltözni, már inkább a szemerkélő eső vette át a fő szerepet, így döntöttem a vékonyabb eső/széldzseki mellett. Dávidot is sikerült megtalálni, aki már szintén nagyon izgult, és hasonlóan nem tudta, hogy mit is kéne felvenni. Ekkorra már nem volt sok időnk a rajtig, ezért abban maradtunk, hogy ez első pár kilin melegítünk majd be. Fel is sorakoztunk a többi elvetemült futó közé, hogy végre neki induljunk a csütörtöki 46,7 km-nek.
A pisztoly dörrenésével együtt, egyből felszabadultabb lettem. Tudtam, innen már nincs vissza út, vagyis de, csak a rajt kapu, cél kapuvá fog változni. Ez a nap volt a második leg rövidebb nap, de ott motoszkált mindenki fejében az is, hogy még 3 nap hátra van.
Az idő egyre rosszabb lett, és az első frissítő pontnál át is kellett öltöznünk, mert bőrig áztunk. Vili és Zsani segített nekünk az öltözésben, és folyton bíztató szavakkal lelkesítettek minket. Persze néha furcsán nézhettünk ki, mikor beszélgetve, kocogva értünk el egy frissítőt, és ott teljes nyugalommal álltunk meg „büfézni”, de nem tudtuk még, hogy mi vár ránk az elkövetkező napokban, hogyan fogjuk bírni a 4 napos, nem akármilyen terhelést. Az utunk nagyon szép helyeken vezetett végig, de sajnálattal konstatáltuk, hogy nincs túl sok igazi Balaton part, mert szinte mindenhol valakié. Elég sokat kanyarogtunk az utcákon, ahol a kerékpárút megy. Jó érzés volt, hogy ameddig a szem ellát, mindenhol futókat láttunk.
Balatonszemes előtt volt egy kicsi emelkedő, amit meredeknek éreztem, pedig nem volt az. Gyerekkorom óta ide járunk nyaralni, és ismerem minden szegletét. Mint kiderült, Dávid is sok időt töltött itt anno. Szemesen volt a következő váltóhely, ahol átadtam Vilinek a Vágtázó Vadlovak stafétáját. Nemsokára egy idősebb bácsi futott oda hozzánk, hogy nem lenne-e gond, ha csatlakozna hozzánk egy kis ideig. Természetesen nem volt ellenünkre, mert legalább egy kicsit elvette a figyelmünket a hátralévő távtól. Kiderült, hogy Gyuri bácsi Dunakesziről vonatozott le, hogy lefussa ezt a kicsi(kb.16km) szakaszt. Simán futotta a mi tempónkat, ezért meg is kérdeztem, hogy mennyi idős. Találgattam, de mindig kevésnek bizonyult, egészen 75-ig. Nem rég töltötte be. Hihetetlen milyen vitalitás áradt belőle. 55 évesen futott először félmaratont, majd 59 évesen maratont. Szeretnék én is 75 évesen így kocogni… Na de vissza a kályhához. Persze voltak kisebb holtpontjaink, de 42 kili után, valahogy beindultak a lábaim. Itt 3ó57 percnél voltunk. Dávid meg is jegyezte, hogy egy kicsit gyorsabbak lettünk, de mentünk tovább abban a tempóba. Aztán egyszer csak megláttuk a 45-ös táblát. Innen még egy kicsit gyorsítottunk, de ennyire hosszú 1,7 km-t régen futottam J De Dávid is megszenvedett vele. Végül 4ó22 perces idővel értünk célba. A Vágtázó vadlovakat pedig 4ó08-ra hozta be Vili. Szépet futott Ő is.
A célba beérkezve forró teával melegítettük át magunkat, majd egy kis nyújtás után Dávidék visszamentek Siófokra, mi meg a helyi masszőrökhöz. Szerencsére kevesen voltak előttem, hamar bekerültem. Féltem, hogy nem fog megfelelően hozzám nyúlni, de pozitívan csalódtam. Jól esett a masszázs. Már csak át kellett mennünk a szállásra, hogy feltöltsük raktárainkat, és kipihenjük magunkat másnapra. Este még egy kicsit elemeztük a mai napot, illetve terveket készítettünk a következő napra. A mai nap rendben volt, minden frissítőnél ittam kólát, ettem banánt. Az egész távon 1 gélt nyomtam be. Vártam már a második napot, mert akkor jött életem eddigi leghosszabb távja, 52,9 km.
Utolsó kommentek