avagy ZugIronMan Nagyváradon.

Itt volt az ideje, hogy a március óta tartó taperingnek :-) okot adjak. Egy pár hete ért meg bennem a végleges elhatározás, hogy lesz ami lesz, én elmegyek és megcsinálom Nagyváradon, Romániában ezt az Ironmant. Piszkálta az agyam rendesen, hogy milyen lehet a 180 km-es bringás pályán közel 1400 m szintet megmászni, és még utána futni is. Az elmúlt hetekben azért mentem ki Dorogra a tóhoz, hogy egy kicsit gyakoroljam a nyílt vízi úszást, ha már uszodába nem járok. A Tour de Pelso kicsit közel lett a versenyhez, de arra már akkor neveztem, amikor még ez egy héttel későbbre volt kiírva. Így hát gondoltam egyet és eldöntöttem, hogy edzésnek fogom felfogni az egész versenyt. Egy kis tapasztalatszerzés sose jön rosszul, vagy mondhatnám úgyis, hogy mindig jól jön ;-)

Igazából szinte mindent elkövettem, amit nem tanácsolnak IM előtt. Keveset pihentem, rendszertelenül kajáltam, nem vittem el a bicóm szervizbe, nem néztem át a felszereléseimet, hogy minden rendben van-e velük, és még nem tudom mik azok, amiket el lehet követni. 

Csütörtökre terveztük az indulást Nórival. Persze ezen a napon is még dolgoztunk, így este hn10-kor sikerült elindulnunk Debrecenbe, hogy egy gyors alvást követően hajnalban el tudjunk indulni Pályi-ba, ahonnan a pályabejárás kezdődött. Éjfél után sikerült lefeküdnünk, és 5-kor keltünk, hogy Román idő szerint 9-re kiérjünk, azaz Magyar idő szerint 8-ra. Ekkor már apukám is csatlakozott hozzánk, aki hamarabb ért ki, mint mi, pedig Ő Budapest környékéről indult. Mi egy párszor eltévesztettük az útirányt, de végül odaértünk. Itt a szervezők mindegyike beszélt magyarul, és nagy barátsággal fogadtak bennünket.

Gyors átöltözést követően egy kisebb csapat nekiindult betekerni a másnapi pályát István (főszervező) vezetésével, aki egy montival adta a tempót. Már ekkor látszott, hogy nem lesz egy egyszerű menet, mert hosszú emelkedők vannak benne, amik néha emelkedőkben végződtek, mondjuk ha átértél rajtuk, akkor onnan ereszthetted neki mint a vadállat. Nagyon meleg volt, és péntekre is ilyen időt ígértek, csak szeleset. Az út minősége kiváló volt, csak sok helyen volt ló -vagy tehénszar az út közepén, ami látszott, így egyszerű volt kikerülni. A rendezők minden kanyarba jól láthatóan felfestették az irányt, illetve minden sódert lesöpörtek az útról. A 24 km-es szakasz után - amit a versenyen 7x kellett teljesíteni-, jött a java, ami egy Gonosz Manó szintű emelkedő volt, csak nem 1, hanem vagy 3km hosszan. Utána ereszkedés a völgybe, ahol frissen aszfaltoztak foltokat, és rászórtak valami cuccot, ami simán megcsúszott a bringád, ha nem figyeltél. Még egy érdekes szakasz volt, ahol kb. 50 m-en át sima sóderes földút vezetett. Itt nagyon kellett figyelni, mert egy 90 fokos kanyarban végződött, ahonnan megint tükörsima aszfalt vezetett 2 km-át, amit egy vasúti átjáró szakított meg, ahonnan ismét zúzottkövön kellett a futó depóig tekerni. Szóval az utolsó 8 km-en semmi jóra nem lehetett számítani. A futó depó egy park szélén levő kosárlabda pályán volt. A park szinte végig árnyasnak ígérkezett, ahol másnap futni kell. Itt aztán elköszönt tőlünk István, én bepakoltam Apukám kocsijába a bringát, és elindultunk Look klipszet keresni, mert akkor vettem észre, hogy alig tartja bent valami a pedálban, úgy elkopott. Találtunk, de a szálláson kiderült, hogy nem jó a pedálomhoz. Erről ennyit...

Este visszamentünk rajtszám felvételre, majd utána tésztapartira. Itt volt egy technikai tájékoztató, amit először végighallgattunk románul, majd a kis magyar különítménynek elismételte magyarul is.Itt tudtam meg, hogy náluk a triatlon az Úszás-Kerékpározás-SZALADÁS számokból áll :-))

Este sikerül egész korán elaludni, olyan 11 körül. A vekker hazai idő szerint 4-kor keltett, mert ugye kinti idő szerint reggel 7-kor(hazai 6 óra) volt a rajt, de 6:30-ig lehetett bedepózni. Egy szokásos reggeli (alma, joghurt+weetabix) után beugrás a kocsiba, és indulás a tóhoz. 

Itt már nagy volt a nyüzsgés, mindenki pakolászott, ellenőrizte a cuccait. Mivel szinte mindenki neoprént húzott, ezért én is. István hangosbemondóval mondta a visszalevő időt, majd egyszer csak visszaszámlálás románul, és elindult mindenki. Én szokásosan ki akartam maradni az elején levő csatából, ezért hátrébb húzódtam. Itt viszont olyan lassan úsztak cikk-cakkban előttem, hogy pár kartempó után kihúztam a szélére és ott kezdtem tempózni. A vízben jöttem rá, hogy nem is kellett volna neo, mert teljesen jó hőmérsékletű volt. Az úszás 8 körös lett, mert ekkora helyen tudták kijelölni a pályát a hínártól, ami megszaporodott az elmúlt hetekben. Próbáltam minden kényes helyre vazelint tenni, de valahogy a mezem néha kicsúszott a neo alól, és dörzsölte a hónaljamat. Nem volt vészes, de azért éreztem, hogy kellemetlen lesz. A 3. kör tájékán elkezdett párásodni a szemüvegem, mert a nap olyan melegen sütött már ekkor, hogy a hideg vízbe bedugott fejemen levő szemüveg, egyből párásodni kezdett. Ezt a 6. körig bírtam, amikor már nem láttam a célbóját. Volt, hogy megszomjaztam a vízben, ekkor kortyoltam belőle egy kicsit. Én jónak éreztem a tempómat, de ezt az időm nem tükrözi. Szerintem egyébként elmérték a pályát, mert a féltávosok is szar időt mentek. 

A vízből kijövet fel kellett menni a töltés tetejére, ahol a depó volt. Teljesen rendben volt mindenem, de ekkor jöttem rá, hogy a pulzusmérőmet elfelejtettem feltenni. Annyira nem használom mostanság, hogy nincs benne a rutinban. Pedig egy versenyen sok mindent láthat rajta az ember, ami jelzés értékű lehet. Nórinak szóltam is, hogy az első helyen ahol találkozunk, adja majd oda.

A tekerést egy könnyed pörgetéssel nyitottam meg. Éhes is voltam, meg szomjas is, de tudtam, hogy még nem szabad. Olyan 15 perc környékén kezdtem el inni, majd utána nem sokkal enni is. Jöttek egymás után a dombok, a lejtmenetek, majd a fordítónál vissza, és visszafelé is meg kellett csinálni mindent. Ahogyan ígérték a szél is megjött. Valahogyan olyan irányból sikerült fújnia, hogy a hosszú lejtőkön enyhe oldal-hátszélnek tűnt, de felfelé viszont teljes pofaszélnek. Ezen persze nem segített a perzselő nap sem, ami miatt folyamatos hűtésre volt szükségem. Hol a fejemet locsoltam, hol a hátamat, néha a mellkasomat és lábamat. Egy körön 2x találkoztam Nóriékkal akik mindig figyelték, hogy mire van szükségem. Persze volt olyan is, hogy olyat kértem, amire ők sem számítottak. Vagy legalábbis nem akkor. De tudjuk, hogy egy IM-en mindenre van idő, ezért természetesen megvártam a cuccokat. Nóri anyukája is megérkezett az első köröm után, onnantól Ő adta a kulacsot, Nóri pedig az étkeket. A megbeszélt frissítés egyáltalán nem működött, mert nem kívántam a dolgokat. Inkább a folyadék csúszott, mint sem a szilárd étel (ezen még egy kicsit dolgoznom kell). Szépen teltek a körök, közben egyre melegebb lett. A hatodik kör tájékán egy Csíkszeredai srácnak annyira görcsölt a lába, hogy megálltam hozzá és megitattam vele az egyik izós (amiben volt KALMAG) kulacsom felét. Aztán ott hagytam, hogy reboot-oljon. Utána minden körben köszönt :-) Már ezért megérte. Az utolsó körömben már éreztem, hogy fáradnak a lábaim, de tudtam, hogy még vár rám egy hegymenet. A lejtőkön itt már inkább lazítottam, kicsit leráztam a lábaimat, és nem tapostam a pedált. Az emelkedő nagyon magasnak tűnt. Leváltottam és elkezdtem szépen tempózni felfelé. Tudtam, hogy Nóriék a tetején várnak hideg frissítővel. A hegymenet közben -mikor máskor- megharapott a combomon egy bögöly. Rohadjon meg gondoltam. A tetejéhez elérve már Nóri ott állt, és kérdezte mire van szükségem. Nekem csak jeges vizes kulacs kellett, amivel főleg a testemet hűtöttem. Itt aztán ereszkedés a rossz úton, aminek a végén természetesen piros volt a lámpa a vasúti átjárónál. Itt kaptunk időjóváírást. Innen be a depóba, én indulhatott a futás.

A depónál már István (főszervező) várt, és kérdezte mire van szükségem. Egyből szerzett egy fél literes kólát,amit a kezembe nyomott, és Hajrá Dani felkiáltással utamra engedett. A futó pálya 37 körös volt. Az első körökben semmi bajom nem volt, aztán jött egy kis görcs érzet a combomban. Itt benyomtam az egyetlen MG ampullám felét (nem kaptam itthon, vagyis későn kezdtem el keresgélni). Innentől minden körben megálltam Nóriéknál egy kicsit sziesztázni. Kaptam mindig friss kulacsot, hideg vizes törölközővel megtörölköztem, aztán mentem tovább. A 16. körnél gondoltam egyet, és lefutottam egyben 4 kört :-) Igazából ezt kellett volna végig, mert ezek a kicsit megállások megtörték a ritmusomat, de ugyanakkor úgy éreztem, hogy jól esik, akkor miért ne álljak meg. Ez úgyis "csak" egy edzés. Ezzel nyugtattam magam végig. Féltávnál 2ó körül voltam. Olyan 30 magasságában kicsit nehézkessé vált a futás, csináltam amit addig is. Egy kör, szieszta. Mivel tudtam, hogy nem vagyok 1-3-ban és az előttem levő is 3 kör előnyben volt, nem is erőltettem meg magam. Azért szerintem az előttem levő kicsit tartott tőlem, a célból a mentősök vitték el. Az utolsó 14 körnél Ildi, Nóri anyukája minden körben eldobott egy falevelet, így tudtam hogy hány kör van még hátra. Állítólag néha aggódtak miattam, én annyira nem éreztem szarul magam.

Az utolsó kör kezdeténél István várt, aki lefutotta velem azt, aztán a végén előre sprintelt, hogy várjanak a célban.

Én is nyomtam neki, és végül sikeresen teljesítettem életem második Ironman versenyét.

A célban Nórival összeborultunk, és ölelgettük egymást egy ideig. Majd jött Apukám és Ildi is.

Nagyon boldog voltam.

A teljes időm: 12ó 08p lett, ez abszolút 5. hely! 

5  TEMESI, DANIEL  01:31:02;  06:23:48;  04:13:58;  12:08:49

A szervezés kifogástalan, mondhatnám kiváló volt. A frissítőknél teljes terülj-terülj asztalkám várta a versenyzőket. Még felsorolni is sok, hogy mik voltak. Szénsavas víz, Mentes víz, kóla, izó, narancs, banán, citrom, aszalt barack, sós keksz, édes keksz, energia szelet, szőlőcukor. És ami a legjobb, hogy JÉG is volt mindenhol!!! Egyetlen dolog hiányzott, az a vizes dézsa, amiben a sapimat tudtam volna vizezni, de ehhez voltak lányok rendszeresítve, akik egy lyukas vizes flakonnal öntöztek, ha kellett. Én szinte sehol sem kértem semmit, csak a sajátomból mentem. Ezt már tudták pár kör után, innentől csak szurkoltak, ha odaértem ;-) A depózáshoz minden versenyzőnek saját dobozt hajtogattak, amiben a cuccainkat hozták át az úszástól a futó pályáig. A rajtszámok nem papírból, hanem műanyag hálószerű anyagból voltak, ami át volt szőve hajszálvékony fémszálakkal. Nagyon jó volt egy ilyen lelkes kis csapatot látni.

A bringa pálya elég kemény volt, főleg az időjárást is hozzátéve, sokat kivett az emberekből, belőlem is.

A futás árnyas pályája nekem nagyon bejött, csak túl nagy volt a kísértés, hogy körönként megálljak a családomnál :-)

Összességében minden nagyon jó volt!!! Élveztem az egészet, még akkor is, amikor szidtam magamat, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy ilyen versenyeket csinálok végig :-)

Nagyon nagy köszönettel tartozom az egész családomnak akik segítettek, hogy bírjam a gyűrődést:

• Nóri szeretetét és fáradhatatlan frissítését még akkor is, amikor a keze szinte lefagyott a jégben.
• Apukám támogatását és biztatását a versenyen való induláson.
• Ildinek a jeget, a kólát és egyéb finomságokat, amiket előtte, közben és utána kaptam.

A fényképek illetve a videó nemsokára felkerül.