Ma délelött kilátogattam a Kopaszi-gáthoz,egyrészt hogy átvegyem a mezemet, msárészt, hogy megnézzem milyen lett.
Kezdem akkor az elején. Parkolni nagyon nehéz volt, nem tudom, hogy mennyire befolyásolta a helyzetet a napközben ott dolgozó és parkoló emberek autói, de ha hétvégén ott 3000 ember akar majd parkolót keresni, az nem lesz.
Az útlezárások jók, ellenben az út minőségével, amit a programfüzetben kiválónak tituláltak. Már akkor is csodálkoztam rajta, ismerve a környéket, de azt hittem aszfaltoznak majd egy kicsit. Hát nem. Szóval a defektekre nagyon kell majd vigyázni, mert rengeteg kis útrepedés van, ami simán kihasítja a gumit.
Maga a Kopaszi-gát nagyon szép, és elég jól meg is lett csinálva, ha jól láttam, még szőnyeg is volt a víztől a depóig (ez nem biztos, mert odáig nem tudtam átmenni).
A mezzekkel kapcsolatban, NO KOMMENT. Szervezetlen, rendezetlen, egyszerűen Magyar. Az ember, aki ott volt, tőlem kérdezte, hogy ki van-e fizetve, stb... Kérdem én: nem nekik kéne tudniuk?? Kaptm egy mezt, hogy próbáljam fel. Szerencsére stimmelt a méret, tehát a Kiwami-ból M-es kellett. Mivel kértem, hogy a Szaszitét is elvinném, plusz még egy haveromét, ez teljesen megkavarta. 8x kérdezte meg, hogy akkor engem hogy is hívnak?! Miután letisztáztuk, hogy akkor kinek, mi kell, mondta, hogy akkor megnyomják. Persze sikerült rossz sablont kivágniuk és a Szaszit a Szászi helyett, csak Szász feliratot vágtak ki. A nyomtatásra uszkve 1 órát vártam, kicsit feszülten a vége felé. Közben olyanoknak voltunk szemtanúi, hogy egy lánynak Fani mezből volt már csak méret, de találtak egy 2XU-t, ami már feliratozva volt, és mondták neki, hogy gyorsan csinálnak rá egy fekete takaró nyomást, és utána ráírják az övét. Na így van az, hogy valahonnan előkerülnek 2XU mezek még... Egyébként 2XU-ból már csak L és XL van, ésa vicc az egészben, hogy árulják is az összes fajta mezt, tehát nem várják meg, amíg minden magyar csapattag megkapja a méretének megfelelőt, hanem simán eladják akármelyiket a külföldieknek. Az is jó lenne, ha egy nemzetközi versenyen nem csak 1-2 ember tudna valamilyen külföldi (lehetőleg angol) nyelvet, hanem azért lennének még páran. Az infó pultnál kérdeztem, hogy akkor mit lehet intézni, mire csak annyit kaptam, hogy itt tudod megvenni a megnyitóra a belépőt. Inkább tovább mentem, mondom magamtól többre jutok. Ki van írva minden ár euróban is, de sajnos nem készültek abból váltópénzzel. Ez nem is lenne baj, ha kiírnák, hogy forintban tudunk visszaadni, és ennyi.
Na mindegy, elég a negatívoskodásból.
Nagyon jó volt látni a sok külföldi triatlonistát a speckóbbnál speckóbb cuccokban, bicókkal, stb... Jó, hogy bármerre megy az ember a városban, biztos, hogy lát 1-2 időfutamgépes triatlonost, amint városnéznek :-)
A Roosevelt téren már nagyon építik a lelátót, ami remélem nem fog megsüllyedni a füves területen :-)
Várom már a vasárnapot, csak lenne addigra 20 fok reggel ;-)
Ime a mezek:
Utolsó kommentek