Az ébresztő reggel 6kor csörög. Vilit félálomban látom, hogy felpattan, és egy mozdulattal kinyomja. Gondoltam szundiztatja. Nem így történt. N7-kor magamtól riadok fel, hogy készülődni kéne. Még az este megbeszéltem a recepcióssal, hogy fél7-re kirakják a reggelit, hogy tudjak enni, és valami fel is szívódjon belőle. Persze tudtam, hogy nem ehetek sokat, mert kevés az idő már a rajtig. A szokásos joghurt+müzli párost részesítettem ismét előnyben, lesz, ami lesz. A joghurt úgy volt elkészítve, hogy natúr joghurtba bele volt keverve fagyasztott gyümölcs mix. Egyszerűen isteni finom volt, nagyon jól esett a jég hideg joghurt. Azért ittam mellé két csésze earl grey-t, hogy fel is ébredjek picit, plusz egy szelet kenyeret is megpirítottam, amiből 3 falatot lerágtam. Ezután gyors öltözés. Először gondban voltam, hogy mit is vegyek fel. Aztán rájöttem, hogy felesleges a gála ruha, mert megérdemli az a szett, amiben addig voltam, hogy abban fussak majd be a célba J Ekkor már Szaszit is hívott, hogy átjön berakni a cuccát a kocsiba. Innen együtt indultunk a rajthoz.
Izgultam is, mert aznapra beszéltük meg Nórival, hogy lejön, és Akarattyánál találkozunk. Mindezt persze a váltónk, ottani váltásához igazítva. Már nagyon vártam, hogy láthassam és halljam, ahogy szurkol…
Bennem mindvégig ott motoszkált, hogy a párosunk idejét hozni kellene. Nem tudtam, hogy fog menni a futás, mert előző nap kicsit szorosra húztam a cipőmet, és megnyomta a lábfejem, ami enyhén sajgott minden lépésnél, na meg persze már több, mint 140 km benne volt a lábamban. A rajtnál kicsit melegítettünk, és jó volt ránézni az elszánt emberekre, akik szintén nekiveselkedtek annak a maradék 52,2 km-nek. Dávid is megjött. Már messziről láttam, hogy nincs minden rendben, mert nem futott, sőt nem is kocogott, csak sétált, és Zsanival beszélgetett. Egyből mondta, hogy nagyon fáj a térde. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy én rángattam bele ebbe az őrültségbe, és mellette kéne lennem, amikor a baj van, de közben Vilinek is ígéretet tettem, hogy megcsinálom a mai szakaszt időre, ha a végén csak sétálni tudok, akkor is. Szerencsére Dávid egyből felmentett, és mondta, hogy nyugodtan menjek a saját tempómban. A rajtpisztoly hangjára megiramodott a tömeg, és Dávid érezte, hogy nem lesz ez jó. Gyorsan telefonáltam Vilinek, hogy hozzon fájdalomcsillapítót, amint csak tud. Kb. 4 km múlva ott is voltak. Ekkor Dávid ott maradt, én meg mentem tovább pár ember kíséretében. Köztük volt Sanya, akivel tavaly elég sokszor találkoztunk versenyeken és immár negyedszer vett részt ezen a futáson, illetve Vakhal Norbi, aki többszörös IM és Dupla IM, valamint Blue, akiről nem tudok semmit, de szinte végig együtt futottunk.
Én diktáltam a tempót, mert ugye nekem volt sietős a dolgom. Norbi általában csak bújt szélárnyékban. Almádiban volt az első frissítő, ahol gyors kóla+banán után mentünk is tovább. Ekkor jött Almádi végén egy elnyújtott emelkedő, ahol Sanya leszakadt, mi pedig Norbival tartottuk a tempót. Blue minden frissítőnél előnyre tett szert, mert sehol nem állt meg, csak a kísérője, aki vitte utána biciklin a kaját, piát. Viliék is próbáltak minél többször a közelünkbe kerülni, aztán egyszer azt mondta Vili, hogy úgy futunk, hogy ahhoz atomórát lehet igazítani. És tényleg. Tartottuk a fix tempónkat, emelkedő, lejtőn, mindenhol. Norbival futottunk Fűzfőig, ahol Ő azt mondta, hogy kicsit visszavesz a tempóból, mert tudja mi vár még rá. Mivel Blue olyan 200m előnyben futott, így kényszerűen ráfutottam, hogy legyen kivel beszélgetni. Aztán Ő is bemondta az unalmast nemsokára, nekem meg ugye sietnem kellett, az akarattyai váltóhelyig. Tempóztam is rendesen, közben kérdezgettem az embereket, hogy mennyire lehetek a váltóhelytől, általában 2-3 km-es választ kaptam. Időben voltam. Ekkor húztak el mellettem a fél órával később indult váltósok első helyezettjei. Itt még egy kis emelkedő, majd erős lejtő után, egy kb 1,5 km sík szakasz volt, ahol már hallottam a hangosbemondót. Mikor megláttam a váltóhelyet, hallottam, ahogy a szpíker bemondja, hogy itt most kemény váltás lesz, mert sokan jövünk egyszerre. Hátranéztem, és láttam, hogy jön egy újabb hullám váltós. Szedni kellett a lábaimat az utolsó pár méteren, hogy Vilit időben el tudjam indítani. Sikerült 2ó56perckor váltani, így Vilire helyezve a nyomást, hogyha én megcsináltam ennyi km-el a lábamban a tervezett időt, akkor neki is hoznia kell. Én itt megálltam, és nyugodtan ettem, ittam, magamhoz vettem a friss kulacsokat, majd elindultam az emelkedőn.
Először futottam rajta, de hamar átváltottam gyaloglásba. A háromnegyedénél ért utol Blue, aki hívott, hogy vegyem fel a tempóját, és nyomjuk. Az emelkedő legtetején óriási lett az örömöm, mert pont akkor kanyarodtak be Nóriék. Kiabált, integetett, nekem meg könnybe lábadt a szemem, és kicsit furcsán kezdtem venni a levegőt.
Akarattyánál gyönyörű kilátás terült elénk a löszfal tetejéről. Hosszában lehetett látni a Balatont. Csodaszép volt. Itt Blue-val tempóztunk egészen Szabadiig, aki ott nekiiramodott, mondván, hogy a kedvenc része, és nyomjuk. Nem bírtam tartani a tempóját, ezért elengedtem, és futottam a sajátomat. Nóriék itt is megálltak, hogy buzdítsanak kicsit. Nem kell mondanom, hogy az előbb említett effektus ismét bekövetkezett. Jó volt látni, na!
A saját tempómban egyszer csak sikerült Blue-t utolérnem, és ekkor én szóltam neki, hogy tartsa az én tempómat. Kb. 100 m múlva egyedül maradtam. Innentől már nem volt sok hátra. Lassan kifordultunk a parti sétányra, ahova a hullámok kicsaptak. Göröngyös, vizes, egyenetlen talaj volt, egyáltalán nem esett jól,de innen már látszódott a célkapu. Olyan közel volt, de mégis messze. A tempóm szinte végig állandó volt, és jól esett. A célegyenesben már hallottam, ahogy Nóri sikít, Vili is integet, Szaszit is fut felém, és láttam, hogy meglehet 4ó30-on belül. Kicsit belehúztam, és kb 2mp-el fél előtt be is futottam. Persze „dugni” csak később sikerült, ezért a hivatalos időm kívül esett. A célban már Nóri várt, itt ismét összeborultunk, mint Nagyatádon (aki ott volt, tudja milyen az). Ölelkeztünk egy ideig, majd kicsit bicegve a többiekkel is összekacsintottunk.
Megcsináltuk. Mint kiderült Vili is kifutotta magát. 1p40mp-et vertünk tavalyi időnkre.
Nekem ez a nap sikerült a legjobban. Több egyéni csúcsot is beállítottam. Sikerült a maratoni részidőt 3ó39p-re megfutni. 48 percet javítottam a 2 nappal korábbi, kb ugyanekkora távhoz képest. Illetve lefutottam életem eddigi leghosszabb futóversenyét.
Dávidról mindenhol kérdeztem a többieket, hogy mi van vele, és reméltem, hogy nem kell feladnia. Nem kellett, és óriási szívvel és küzdelemmel sikerült neki is beérkeznie 4ó52 perc alatt. Gratulálok a kitartásához és a teljesítményéhez.
Szaszit is őrületeset futott, és a félbalaton versenyen másodikként ért célba! Óriási gratula neki is!
Utolsó kommentek